Események

Megosztom a közösségi oldalakon:

Mezőgazdasági gép tűzesete.

2022 október 1-én lakossági bejelentés érkezett mely szerin Szany külterületén mezgazdasági gép és a környezte ég. Egyesületünk rövid időn belül, 5 fővel megkezdte a vonulást. A helyszínen egy MTZ típusú  traktor égett teljes terjedelmében . Egy gyorsbeavatkozóval megkezdtük a gép oltását, egy másik sugárral pedig a begyulladt aljnövényzetet oltottuk. Az oltási munkálatok közben további 2 tagunk érkezett még a káresemény helyszínére. A csornai hivatásos egységekkel szinte egy időben. Közös erővel eloltottuk, és visszahűtöttük a munkagépet és környezetét.
                                                                         ( A képekre kattintva nagyban láthatók)

Téves riasztás

2022 október 8-án 13:25 órakor sms értesítést kaptunk, mely szerint Szany Szabadság utcában hulladék égetés folyik. Egyesületünk 4 fővel kezdte meg a vonulást, majd később további 1 tagunk csatlakozott az egységhez. A helyszínen megállapítottuk hogy kerti zöldhulladék égetése folyik, a helyi tűzvédelmi rendelet betartásával, és az oltás feltételeinek biztosításával. A kiérkező csornai hivatásos egység az adatokat felvette, majd állomáshelyünkre bevonultunk. Az eset jellege: téves riasztás.
Beszámoló: Szabó Gábor Tűzoltásvezető