Parancsnoki köszöntő
Dr. Dévényi Endre KIVONULÁS (részletek)
Az őrszobán megberren a csengő
S a telefonból rémült hang kiált:
… Ég egy istálló, … … s ég egy ház!
„Jöjjenek gyorsan!!! Bódult néma csend lesz,
Rövidke néhány csendes pillanat,
Majd a fénylő, tiszta szerekhez,
Rohan a kis Flórián csapat.
Lovak nyerítenek, szerszámok remegnek
Ostorsuhintás … Ideges beszéd
Hullámai repülnek szerteszét
… Sziréna búg, a hangja búgva reszket
S az esthomályban fáklyafény fakad
S vonul merészen
Acélizommal
Dallal szívében
A kevésszámú tűzoltócsapat.
__________________________________________________
Tisztelt Látogató!
Köszöntöm Önt Szany Nagyközség Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnokaként.
Egyesületünk szakmai irányítójaként tevékenykedem a mindennapokban. Feladatom, hogy az alapszabályban célként meghatározott tűzoltási, és műszaki mentési tevékenységek személyi és tárgyi feltételeit a mindenkori jogszabályoknak megfelelően biztosítsam.
Elmondhatom, hogy szerencsés helyzetben vagyok, mert olyan csapat áll mellettem, amely önzetlenül, időt és energiát nem sajnálva tevékenykedik és végezi feladatait.
Büszke vagyok rá, hogy nagy dolgokat vittünk véghez az elmúlt években. Elértünk egy professzionális szintet gépjárműtechnikában, szak, – és védőfelszerelésekben, valamint a személyi állomány képzettségében.
Köszönettel tartozunk a magyar államnak, hiszen az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által minden évben kiírt pályázaton több, mint egymillió forint értékben kaptunk felszereléseket és értük el ezt a szintet a segítségükkel.
A Katasztrófavédelemmel együttműködési megállapodás keretében az I. kategóriába sorolt Egyesületünk közreműködik a tűzoltásban és a műszaki mentésekben. A szomszédos településeken is sok esetben ellátunk mentő tűzvédelmi feladatokat, hiszen az állami tűzoltóságok jelentős távolságra helyezkednek el, így időben behatárolt a kiérkezésük. Ezek a települések a következők: Rábaszentandrás, Vág, Sobor, Rábasebes, Egyházaskesző, Várkesző, Marcaltő. A felsorolt települések közelsége, a saját településünk nagysága, a helyi vállalkozások sokasága, legfőképpen pedig a helyi bútorgyár, mint a régió legnagyobb munkaadója és gazdasági mozgatórugója felébresztette bennünk a felelősségtudatot, hogy magyar honfitársainkat és értékeinket védeni kell, tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy minden ember és minden vállalkozás kapja meg időben a segítséget, ha baj van.
Mert ha baj van, akkor mi segítünk…..
__________________________________________________
Önéletrajz: Szabó Balázs
Születtem: Csorna, 1983.
Sorkatonaság: 2004
Munkahelyek:
Csornai Hivatásos Tűzoltóság: 2005-2013, Beosztott tűzoltó, Szerparancsnok
Kapuvári Hivatásos Tűzoltóság: 2013-2015, Mb.Rajparancsnok
Győri Hivatásos Tűzoltóság: 2015-2018, Szerparancsnok
Audi Hungária Zrt. Tűzoltóság: 2018-, Beosztott tűzoltó
Tűz, -és munkavédelmi szolgáltató, biztonsági tanácsadó 2015-
Iskolák:
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium 2002
City College Üzleti Szakiskola, Gazdasági informatikus 2004
BM KOK, Tűzoltó alapfokú 2006
BM KOK, Tűzoltó technikusi 2010
Rendőrtiszti Főiskola, Tűzvédelmi Szak, 2014
FEOT, Munkavédelmi technikusi, 2016
HVESZ, ADR biztonsági tanácsadó 2018
FEOT, Tűzvédelmi főelőadó, 2018
Budapesti Műszaki Egyetem, Robbanásvédelmi tervező, szakmai irányító 2019
__________________________________________________